30. rész

 

Félelemmel és izgalommal vártam az éjszakát és persze hatalmas kíváncsisággal.
Lehet ma éjjel ismét gyilkossá válok, ami szörnyű és reméltem, hogy többet nem kell ölnöm, de ha más megoldás nem lesz.... Megölöm Petter gyilkosát.... minden féleképen egyszer megölöm őt. Csak mi van akkor ha Damon az? Ha Damon fenyegetett, ahogy én azt gondolom. Mi van ha ő ölte meg? Nem értem... Őt csak nem ölhetem meg, hisz családja van... És ha felbérelt valakit? Ha nekem kell megölnöm azt is? Ha többen lesznek? Vagy ha.... ha esetleg engem ölnek meg...? Mi lesz Diabloval?
Lemostam a reggeli sminkem. Lezuhanyoztam felvettem egy pólót és egy pulcsit, mivel az idő lehűlt. Magamhoz vettem a pisztolyt és egy táskát.... melyben mindenféle dolog volt. Nem tudom mi az erősebb... a félelem vagy az izgalom... esetleg váltakoznak?
Kimentem a szobámból, majd halkan becsuktam annak ajtaját. Lábujjhegyen lopózva mentem le az emeletről. A konyhába indultam egy pohár vízért.... hiszen erre inni kell.
- Mész is? - kérdezte Perrie, ki csendben várakozott a konyhába.
- Igen.
- Tényleg ne menjek veled? Vagy ne ébresszem fel Damon-t?
- Nem kell. Te vigyázz a családodra....
- Bátor vagy Cabot. - mondta mosolyogva.
- Köszönöm. Inkább vakmerő. - mosolyogtam rá vissza, majd ittam egy pohár vizet és megöleltem.. elindultam a sötét éjszakába.
Egyre jobban közelítve az említett helyhez... úrrá lett rajtam a pánik, kíváncsiság és igazából minden.... beleértve a bosszút.
- Hát itt vagy...- szólt egy hang a sötétségben.... Ismerem ezt a hangot... ismerem.....
- Te?- kérdeztem közelebb lépve.
- Sajnálom... Amanda... de te tévhitekbe élsz. Nem öltem meg senkit... csak tudomást szereztem róla.
- Hazudsz! - ordítottam.
- Nem. Nem tenném.
- Nem hiszek neked! Azt mondta, hogy békén hagysz! Hogy nem keresel! Te hívogattál és te írtál SMS-t! - vágtam mindent a fejéhez. Sötét volt... nem láttam tisztán, de a hangját felismertem.
- Sajnálom!
- Hogy teheted velem?
- Amanda...
- Ne hívj így! - ordítottam a torkom legmélyebb részétől.
- Tudom, mit érzel, de én szeretlek!
- A szart! Te nem tudsz szeretni! Ha szeretnél nem tetted volna ezt velem!- Nem is értem... miért nem ástam jobban a dolgok mélyére... talán azért, mert féltem... vagy mert bíztam benne... Esetleg mivel rettegtem tőle? Szánalmas voltam... Ezt biztosan tudom. Azt is, hogy ezt az egészet ő is tudta... és az a nyomorult Damon is...
- Bocsáss meg!
- Soha nem fogok. - vettem elő a fegyverem és céloztam. Meghúztam a ravaszt, majd lőttem.Most sikerült, ami akkor nem. Edward Morison a régi munkáltatom megfizettet.

VÉGE 

29.rész

Elmentem otthonról, mert ezt a két nőszemélyt nem lehet idegekkel bírni.
Egyik azért hisztizik, mert rossz apa és férj vagyok... bezzeg az ágyba mindig jó vagyok... Perrie.... egy boszorkány vagy, aki megőrjít.
Aztán a másik némber a mézédes Amjer.... akiért egy pillanat alatt egyenesbe vágom mindenem... De ő meg a volt pasija miatt hisztizik, mert hogy nem segítek neki, de ha nem tehetem... nem buktathatom le önmagam... nah meg mást sem.
- Szia M., bazd meg! Itt van és keres és nem tudok mit tenni, oda adtam neki a rendőrségi aktát, de nem hülye... ő Amanda... Igen.. még nem tudom.... Ahogy gondolod.... Már mondta, engem ruhadtúl nem érdekel, de ha a két nő megtudja..... Engem nem hagynak életbe, és téged sem.... Még szexibb, mint volt, de ezt te is tudod... Igen elég bosszús... és tőle még én is félek. Majd jelentkezem. Csá.- tettem le a telefont. Annyira örülök, hogy újabban mindig az én fejem kerül hurokba. Szánalmas ez az egész... és azt sem értem, hogy miért fontos Amandának Petter halála. Ha most tényleg szerelmes volt, akkor biztos, hogy hatalmas bajba keveredtem és a nemzőképességemmel játszok, ha nem az életemmel... Amanda.... te vadmacska.





Nagyon sajnálom, amit teszek vele, de nem tehetem meg, hogy csak úgy hagyom... megpróbáltam, de olyan, mint egy drog. Ha rászokik az ember, ha egyszer megízleli, nem szabadulhat tőle, a fogja és megszállottja lesz. Azt gondolom, hogy én pontosan így jártam. Egyszer megízleltem és azóta is csak rá vágyom. Érte élek, érte lélegzem. Gondolom, pszichopatának gondolhatnak és megszállottnak az emberek, nem is tévednek akkorád, de az okokat nem ismerik.
Azt sem, hogy ez az édes függőség mikor és hogyan alakult ki, hisz ezt még én sem tudom... viszont azt igen, hogy teljesen megváltoztatta az életem. A környezetem változott, a munkám változott, a barátaim változtak. A legfontosabb, én is változtam. Más lettem. A keresések, kutatások, átvirrasztott éjszakák bebizonyították, hogy én csak érte és miatta élhetek.

Sétálás után vissza mentem a jelenlegi alvó helyemre és az állítólagos segítőmhöz. Egyedül Perrie-t és a kisfiút találtam a házban.
- Damon?-  kérdeztem.
- Elment....
- Ha miattam sajnálom Perrie, ha gondolod elmehetek.
- Ugyan. Nem kell, nap mint nap összekapunk valamin, ez nem meglepő... Tudod nagyon kiállhatatlan tud lenni... de én még is szeretem és tudom, hogy ő is szeret minket. - adott egy puszit Roby-nak.
- Igen, én is így gondolom. - ahogy kimondtam éreztem, hogy érkezett egy SMS-m. Félve vettem elő a telefon készüléket, hogy elolvassam az újabb üzenetet.
- Mi a baj? - kérdezte a háziasszony.
- Írt. - mondtam, majd rá mentem az üzeneteimre. "Soha nem szabadulsz meg tőlem... közelebb vagyok, mint hinnéd. Ma este kettőkor találkozunk a parkban.  Legközelebb ahhoz, ahol most vagy. Légy jó... Amjer." Nagyon megijedtem... elszoktam a piszkos ügyektől, de tudtam, hogy oda kell mennem... mert most Perrie-t és a gyermekét találná megölni....
- Jól vagy? - nézett rám a szőke nő.
- Igen. Csak találkozni akar.
- És elmész?
- Igen.
- Nem kell... szólok Damonnak.
- Ne! Csak azt ne. El kell mennem, ha pontot akarok tenni a végére. Inkább csak annyit segíts, hogy Damon tart itt fegyvert?
- Igen. A hálóban. De minek neked?
- Én leadtam a készletemet egy fegyver boltban... nem tartottam meg egyet sem, ahogy véget vetettem a múltamnak... de láthatod, valamit nem lehet csak úgy kitörölni, így szükségem egy fegyverre.
- Jó. Segítek. Mikor találkozol vele?
- Ma éjjel.
- Menjek veled?
- Dehogy! Te csak vigyázz a gyermekedre.- mondtam.
- Rendben, várj lehozom a fegyvert. - hagyott magamra a kisfiával. Közben azon gondolkoztam, hogy nekem lesz e egyáltalán valaha gyermekem...

28. rész

Kittünő formában robbantam ki az ágyból, gyors felöltöztem, majd lementem a konyhába reggelit készíteni. Úgy gondoltam örülnének a gorflinak, így azt készítettem. Először Perrie jött le a hálójukból.

- Jó reggelt Amanda! - mondta, a mandula szemeivel, megyek még fáradtan tekintettek rám.

- Neked is Perrie, ha nem baj készítettem reggelit. - mondtam neki.

- Dehogy is, inkább köszönöm. Jaj Damon említette, hogy megszerezte  neked Petter aktáit, a halban hagytam. 

- Ohh... rendben köszönöm, akkor én neki is állok.

- Rendben. Mi köszönjük a reggelit.

- Ugyan már. - mondtam mosolyogva, majd kimentem az említett helyiségbe és neki álltam a böngészésnek és a keresésnek, sajnos az aktákba nem volt semmi, ami segítene a nyomozásomban, így kis idő múlva, mikor a csalás a reggeliző asztalnál ült, oda álltam Damon elé.

- Damon, ez az akta üres, nincs benne semmi használható infó. Ezzel nem tudom megkeresni a gyilkost, ez egy egyszerű baleseti akta. - mondtam.

- Nézd Amanda, tudom, hogy ideges vagy, de igen egy baleseti akta... semmi több. Nem gyilkosság volt.

- De ez az volt! Mivel magyarázod a telefon hívásokat és az SMS-t? - vontam kérdőre.

- Nem tudom. Lehet, hogy egy régi kuncsaftod... erre nem is gondoltál? - nézett rám... nekem pedig az az érzésem, hogy ő hívott... valahogy megváltoztatta a hangját, de ő hívott... normális esetben segítene.... és az itt tartózkodásomnál nem rögtön SMS érkezne a zaklatótól.

- Nem értek egyet.... de tudod, hogy kifogom deríteni.... ha kell veled, ha kell nélküled. - vágtam hozzá. - Bocsáss meg Perrie, de most elmegyek sétálni.

- Semmi baj... Szia! - köszöntünk el egymástól.

- Damon, az istenit megígérted, hogy segítesz neki!- keltem ki magamból... nem hiszem el, hogy ez a bunkó még erre sem képes.

- Tudom, de nem tudok mit tenni. - mondta, eljátszva a minta apát.

-Dehogy nem! Csak nem akarsz... még nem tudom miért szerelmem... de ha kell én segítek neki. 

- Persze, hogy még te is bajba kerülj... Robertnek szüksége van egy anyára.

- Igen? Ha így folytatod egy apára nem biztos!- mordultam rá.

- Perrie kedvesem, nem is olyan rég még az volt a baj, hogy eljárok, hogy néha egy kis buliba benne vagyok, most meg azért háborogsz, mert nem segítek egy exribancnak  megkeresni az állítólagost gyilkost?

- Igen.

- Nők!- hagyott magamra.

27. rész

 ~ Két hét elteltével ~

Soha nem fogom megbocsájtani annak, aki ezt tette vele.... Rettentően fáj... Most itt kell hagynom ismét mindent... és megkeresni Amjert.... ez a keresés rá döbbent arra, hogy nincs olyan, hogy Cabot és olyan sem, hogy Jerwood, a két név egy és össze forrt az évek alatt. Nem tudok ezen változtatni és már nem is akarok. Nem leszek se jó se rossz... az leszek, aminek lennem kell... most egy gyilkos.

A rendőrségi nyomozás lezárult. Én is elfogadtam a történteket... már amennyire lehet. A temetésnek vége lett... A telefonáló minden nap felhív, de sosem követel.... csak közli, hogy figyel.... még nem értettem meg a szándékait, de nem is akarom... egyenlőre nem.
- Diablo, gyere indulunk! - mondtam a fekete szépségnek, ki szót fogadott és bement a macska ketrecbe. Behúztam a bőrönd cipzárát, a taxi is már a ház előtt várt. Indulok... ismét London... Remélem ez az utazás eredményesebb lesz, mint az előző oda látogatásom.

A repülő út végén, azaz másnap ismét taxiba ültem és egy kertvárosi ház felé fuvaroztattam magam a fekete társammal.
- Kis asszony, megérkeztünk. - mondta a sofőr.
- Köszönöm.-adtam oda a pénzt.
- Ez több.
- Tudom. Tartsa csak meg.-  mosolyogtam rá. - Viszlát!
- Önnek sok szerencsét hölgyem. - köszöntünk el egymástól. Én csengettem. Az ajtó résnyire nyílt.
- Hát te? - lepődött meg.
- Segítségért jöttem. - vallódtam be.
- Biztos, hogy Amanda vagy? - nézett rám.
- Igen. De nem az az Amanda, kit megismertél és nem is az akit kerestetek. Ez egy teljes Amanda, aki bosszúra szomjazik.
- Hm... Gyere! - nyitotta ki az ajtót.
- Köszönöm Damon. Perrie itthon van?
- Honnan tudod, hogy még együtt vagyok vele?
- Nem csak te ismerheted az embereket. - válaszoltam, amin elmosolyodott.
- Perrie, kedvesem vendégünk van.
- Tényleg? - lépett elő a konyhából, egészen addig mosolyogva, ameddig meg nem látott. - Oh.... te....
- Én. Nem szeretnék finomkodni. De sajnálom a múltban történteket.
- Nem kell... jobb ez így, én szeretem Damon-t. Már nem is haragszom rád... csak még mindig nem értelek.
- Hm... nem vagy vele egyedül. - mondtam mosolyogva.
- Miért jöttél? - kérdezte az asszony.
- Segítségért. Szeretném a férjed, Damon segítségét kérni.
- Miért? - kérdezték egyszerre.
- Mert a barátomat megölték és megfenyegettek. Egyedül pedig nem vagyok képes kinyomozni.... - ismertem el. Mindketten meglepve néztek rám.
- Nem segíthetek. - mondta Damon, mire Perrie is oda kapta a fejét. - A családom mellett van a helyem. Sajnálom Amanda, de nem sodorhatom őket bajba. - karolta át a nő derekát.
- Rendben. Megértelek. Én megyek is. Sajnálom, hogy zavartalak titeket. - indultam el az ajtó irányába.
- Várj! - szólt Perrie. Vissza fordultam. - Nem engedheted csak úgy el. - nézett a szerelmére.
- Mi? - kerekedtek el Damon szemei a meglepettségtől.
- Nem engedheted el... hiszen ha ő nincs, akkor mi sem vagyunk. Ha ő nem dönt úgy, akkor Zayn halott. Ha nem nyissa fel a szemem... A mostani életünk neki köszönhetjük. Megérdemli a segítséget. - mondta el mellettem szóló érveit Perrie, ami engem is meglepett.
- Ezt most komolyan mondod? - nézett rá a férje.
- Igen.
- Rendben. Amanda, segítek neked.
- Köszönöm. - mondtam. - De most megyek, mert kell keresnem egy hotelt, ahol megszállhatok.
- Maradj nyugodtan. A cicáddal elfértek a vendégszobába.
- Köszönöm. - mondtam mosolyogva. - De nem szeretnék zavarni.
- Ugyan, legalább tudom, ha elmegyek itthonról Rob biztonságban lesz... Damonnal féltem.
- Mondtam már nem Rob, hanem Robert a gyerek neve. - mosolyogtam a civódásukon. Tényleg egy párt alkotnak... még ha egy olaszos párt is.
Perrie-vel készítettünk vacsorát, közben beszélgettünk. Ma egy SMS jött:
                   "Nem tudom hova tűntél, de megtalállak...Amjer...Csáó".

26. rész

- Már mondtam M. nem érdekel mit teszel és mi lesz vele. Nem érdekel ha akarod megölöd, ha akarod megszerzed.... nekem mindegy... de egy éjszaka akkor is csak az enyém lesz. - tettem le a telefont, mikor Perrie és a kicsi Robert bejöttek a szobába.
- Mit csinálsz szerelmem? - kérdezte a feleségem.
- Oh... semmit. Veletek foglalkozom, a kedves családommal.
-  Damon, kérlek... ismerlek!
- Üzleti ügy drágám. Te kérded, hogy hagyjalak ezekkel. Én megteszem. Te ne kérdezz. - pusziltam meg az arcát.
- Ap..apa! - szólt a kisfiam.
- Mondjad babám az apának. Gyere szívem! - vettem át a pontyot.
- Ne felejtsd el, hogy ma nem érek rá... mert találkozom a barátnőimmel és neked kell vigyázni Rob-ra.
- Már mondtam, hogy hívd a nevén! Robert. Tudod... Robert a fiúnk neve.
- Damon....
- Nem érdekel. Az én gyerekem ne legyen Rob, mint valami robogó márka...
- Néha olyan bunkó vagy...
- Tudom.... minden nap elmondod.
- Kivel beszéltél telefonon? - kíváncsiskodott.
- Egy ismerősömmel...
- Aha.... ha megint börtönbe kerülsz, most nem hozlak ki onnan.
- Ne fenyegetőzz! Inkább menny készülni. - mordultam rá, miközben a gyermekem hátát simogattam.
- Jó... de előtte ígérd meg, hogy nem viszed kocsmába, sem alujáróba, sem kocsikázni. Se bárba, maffia tanyára, sem az őrsre...
- Befejezted?
- Be.
- Jó. Már mondtam, a gyerekem szent.... tudom mi a jó neki...
- Ettől félek. - tette hozzá gúnyosan, majd ott hagyott minket a Kicsi Roberttel. A hátamra ültettem és körbe mentem vele a házba, miközben az egyik karommal fogtam, hogy le ne pottyanjon. - Szívem.. én indulok. Jézusom... - állt meg, mikor meglátott minket. - Pontosan ezt mondtam az előbb...
- Nem vittem sehova. - néztem rá.
- Nem... inkább itthon nyírod ki... Hogy lehet ennyi eszed? De komolyan? Esküszöm, több sütni valója van a gyereknek... Normálisabb az apjáná.
- De a fasza nem olyan nagy. - védtem ki magam.
- Még jó...
- Baj van a méretemmel? - néztem rá szemrehányóan.
- Nem a méreteddel nincs semmi baj, csak a stilusoddal.
- Tessék?
- Igen. Nem nyújtasz már semmi újat!
- Újat akarsz? Akkor enged, hogy háturól basszalak!
- Viszlát Damon! - hagyott ott.... Ki érti a nőket? De komolyan... miatta nem kurvázok és még a mézédes Amjer-ről sem beszélek. Rendes család apa lettem... Minden másnap megyek csak az alkalmazottakhoz... Nem iszom, nem drogozom... helyette inkább pelenkázok meg büffit takarítok.  De persze neki még ez sem felel meg... Olyan nagy baj, ha szeretném, hogy a fiamból egy férfi legyen? Ne pedig az anya kedvence?  Tényleg nem értem... bezzeg a pénzem meg a szerszámom kell.... pff.... Még is szeretem... legalább is... elviselem. Képes vagyok vele élni és minden nap használni... még gyerekre is vigyázok.
- Látod Robert... a nők ilyenek.... ha majd nagyobb leszel, megmutatom, hogy milyet kell választani... de ígérd meg nekem, hogy Amandára nem mászol rá... túl idős lenne neked. - ahogy ezt kimondtam, a kisfiam kinevetett.

25. rész

~ Két év elteltével ~

Petterrel megváltozott az életünk. Hárman, ő és  én és Diablo  egy családot alkottunk. Persze mint minden az életemben ez sem tartott sokáig.... Petter egy éjszaka nem jött haza a munkából. Nagyon aggódtam mivel nem volt túl jó előérzetem, így elé mentem kocsival, mikor érkezett egy hívás.
- Haló? - szóltam a telefonomba.
- Ide figyelj te kurva! Tudok rólad mindent. A pasid kinyiffant és te is úgy jársz, ha nem teljesíted a kérésemet. Ha a rendőrségnek mersz szólni... minden ember kivel beszélsz meghal. A macskád is... Még jelentkezem!-  tette le a névtelen a telefont. Nagyon ideges lettem és nem akartam elhinni az imént hallottakat, de egy balesetnyomaira lettem figyelmes. Le volt zárva minden. kiszálltam az autóból, majd igyekeztem közelebb menni.
- Jó..jó estét! - köszöntem a rendőröknek a könnyeimmel küszködve.
- Önnek is. Kérem menjen el a helyszínről és várjon a gépkocsiba türelemmel, helyszínelés zajlik.- mondta, mire megpillantottam a balesetet szenvedett kocsit... Petteré volt. A szemembe könnyek szöktek a hangom elakadt és össze estem. A rendőr kezei kaptak el. - Hölgyem...
- E...e... el..elmézést. A barátomé az autó... - mondtam dadogva.
-Sajnálom... őszinte részvétem.... De meghalt... - ahogy kimondta, még jobban össze roppantam. Mintha kést döftek volna a szívembe. Csak bámultam magam elé...

A helyszínelésnek vége lett, én végig ott voltam. A rendőr nem mondta meg, mi lehetett az ok.. de tudom, hogy a névtelen telefonálónak köze van hozzá. Nem szóltam róla, csak a könnyeimet nyeltem el... Később haza vittek. Fekete gyász ruhát vettem és egész éjjel fent voltam. Nem voltam képes aludni végig a közös perceink a találkozások, a csókok jártak a fejembe és egy kérdés.... Miért???? Miért pont ő?

Fájt... az életemnél is jobban. Végre helyre jött minden. Lett munkám, barátom.... életem... és most ismét mindennek vége... De esküszöm bosszút állok azon, ki ezt vele tette... Megölöm.

24. rész

- Te szereted Zayn-t? - kérdeztem a kérdést, melynek válaszától szinte rettegtem és a torkom is elszorult, de reméltem is egyben.
- Petter, én nem tudom. Hazudnék, ah azt mondanám, hogy nem, de akkor is ha kimerném állítani, hogy igen. Fogalmam sincs, mit érzek iránta. De azt tudom, hogy képes lennék téged is szeretni. Hidd el nem azért mondom, hogy ne ölj meg.... mert még szívességet is tennél vele. - válaszolt egy rövid csend után. Komolyan elgondolkoztam a válaszán, hiszen mindenre felelt, de még is semmire sem. Tudom, hogy taktikai csel is lehetne, de ő nyílt lapokkal szokott játszani.
- Am, tudod.. fogalmam sincs mit kellene mondanom neked.... örülök, hogy tudnál szeretni meg, hogy adnál egy esélyt, de azt nem értem, hogy miért nem menekülsz tőlem? Hiszen végül kiderül, hogy nem is ismerjük egymást.
- Szerintem viszont így még érdekesebb, mivel azonos párhuzamos világokba létezünk. - mondta és mosolygott, ez a mosoly angyalibb volt, mint amiket eddig láttam tőle.... nem sokat mosolygott, csak az utóbbi hat hétben kezdet kimutatkozni a kedves és vidám énje.
- Hát rendben... kérdezhetek még valamit?
- Igen.
- Hogy lehetsz angyal az emberek között és egyben ember az angyalok között? - néztem rá.
- Ezt nem teljesen értem...
- Hm...- mosolyodtam el. - Tudod angyal vagy köztünk embereknél... tudom, hogy nem vagy makulátlan, de nézz mélyen magadba egy csoda vagy...... Aztán ember vagy az angyalok közt, mivel neked is van bűnöd. Nem tartozol se ide, se oda, de te még is mindenhol otthon vagy. Ezért kérdeztem. - magyaráztam el neki az elméletem.
- Petter, most megleptél... nem tudok erre válaszolni és azt sem értem, hogy miért lennék csoda és angyal... nem értem, de köszönöm. - mondta mosolyogva.
- Igazán nincs mit, ezentúl angyalkának is merlek hívni, mert most már tudod miért teszem.
- Én is mondanék valamit. - harapott az ajkába...a tűz piros ajkába.
- Rendben van.
- Hogy lehetnél pont te bérgyilkos? Hiszen rólad még én sem feltételezném, te olyan tipikus jó fiúnak tűnsz.... és most mi lesz veled, hogy nem öltél meg?
- Ez a megtévesztő álca... ezt most köszönöm és végül... nem tudom, igazából fogalmam sincs mi lesz a következménye és nem is érdekel, mivel itt vagyunk egymásnak.- mondtam, majd megcsókoltam az angyalom.
- Petter. - suttogta.
- Hm?
- Nem lehet.... tudod.... ezt még senkinek sem mondtam el.....
- Igen? - néztem rá ledöbbenve és aggódva, mivel könnyek szöktek a kék szemébe.
- Nem fekhetek le veled.... nem merek lefeküdni veled.... mással sem... én.... én...- fakadt sírva és az ölembe borult,
- Angyalom, kérlek ne írj. Nem kell, ha nem szeretnél nem kell, az lesz amit te szeretnél. Próbáltam vigasztalni. Kérlek ne sírj...
- Engem megerőszakoltak.... Tizenhat éves voltam, nem emlékszem pontosan.... de mindig  mikor egy fiúval, akivel én is szeretném intim kapcsolat kezd köztünk alakulni... emlékképek gyötörnek és az az érzés és nem tudom megtenni..... - magyarázta a könnyeivel tovább küszködve, olykor megcsuklott hanggal, de elmondta nekem.
- Sh..... Ne sírj kérlek. Majd megoldjuk, mindent megoldunk. Hosszú életünk lesz. - mondtam, mire oda kuporodott hozzám. Össze bújtunk és csak élveztük a másik közelségét.

23. rész

Ahogy telnek a napok egyre biztosabb vagyok magamban és abban, hogy hol a helyem és mit kell tennem.  Önmagam is megismerem. Például kiderült, hogy az eddigi vizsgáim is sikeresen teljesítettem. Petter-rel is alakul köztünk valami és a munka helyen is sikerült beilleszkednem.
A napjaim egyre szebbek és egyre hétköznapibbak, már nem ribancnak neveznek az utcán a férfiak, inkább hosszan tartó pillantásokat vettnek rám, majd flörtölni próbálnak velem, amit én nem viszonozok. Diablo is megszokta az új környezetet, aminek persze én örülök a legjobban.
- Szerelmem, már már megint elkalandoztál. - mosolygott rám Petter.
- Igen, valóban. Tudod...az az igazság, hogy el kellene mondanom végre neked a teljes múltam.
- Igen, örülnék neki, de azt mondtad, hogy nem szeretnél róla beszélni.
- Úgy érzem megbízhatok benned. Kiérdemelted a bizalmam és szeretném ha tudnád, hogy ki voltam, ahhoz hogy megismerd teljesen a mostani énem.
- Rendben Amanda, ahogy szeretnéd.- mondta, majd mellém ült a kanapéra én pedig letettem az ölemből a fekete macskát és belekezdtem a mondandómba.
- Amanda Cabot  a születési nevem, de mindenki Amanda Jerwood néven ismert. Az utóbbi miatt kaptam egy becenevet az előző munkámban.. Amjer, a jó fogás. 1994-ben születtem, tudom hogy neked azt mondtam, hogy 1988-ban.  Californiában éltem, de onnan később elköltöztem, mikor az édesanyám meghalt rákban.  Mivel nem volt pénzem akkor az egyetemre és anyukámnak a hátra hagyott kölcsöneit is ki kellet fizetnem munkát vállaltam... hostesként dolgoztam, vagyis azt is csináltam. Közben belefolytam a maffia egyéb titkos dolgaiba. Nem volt állandó lakhelyem pont e miatt, mint ahogy barátaim sem csak Diablo. Az albérletekre szánt pénzt és amit megélhetésre költöttem tartottam egyedül meg, a többit jótékony célra fordítottam.
- Hm... - nézett rám, láttam, hogy tényleg érdekli, így folytattam.
- Ha volt kedvem és akartam, leszoptam másokat, de csak dubla gázsiért.  egy megbízás miatt költöztem Londonba, ahol Harry Stayles barátnőjét kellett eljátszanom, mivel csak egy igazi barátnőt vihetett volna Perrie és Zayn esküvőjére, nem egy egy éjszakás kalandot. Oda költöztem a Londonban élő megbízómhoz Jack-hez. Harry belém szeretett. Közben megismerkedtem a banda tagokkal.. és éget köztünk a levegő Zayn-nel.  Akit közben meg is kellett volna ölnöm  még az esküvő előtt, mivel Damon, egy régi munkatársam... fogalmazzunk így megbízott. Mivel ő és Perrie csináltak egy közös gyereket. Perrienek meg csak Zayn pénze kellett. Nem tudtam megölni Zayn-t. Ki közben mindent megtudott rólam, én pedig elmenekültem. A többit már nagyjából tudod.
- Hűha...
- Tudom. Azt is megértem, ha többé nem akarsz velem beszélni.
- Nekem is el kell mondanom valamit....
- Igen? - néztem rá  meglepve.
- Igen. Tudod, engem is felbéreltek, felkészítettek arra, hogy jössz. Megkellet volna már rég ölnöm téged.
- Mi?- ledöbbentem.
- Jól érteted. Csak közben beléd szerettem. Egyedül egy kérdés áll fent..
- Igen? - néztem rá.
- Te szereted Zayn-t? - éreztem, ahogy a szeme szinte felperzsel a válaszért.

22. rész

 
~ Két hónap  múlva ~

Azóta nem hallottam egyik fiúról sem, és ennek örülnöm kéne, de van, aki hiányzik. Nem tudom mikor és miért változik egyfolytában a vele kapcsolatos érzelmem, de komolyan kiborít. Egyszer soha többé nem akarom látni, el akarom űzni magamtól és a fejemből is, leginkább a szívemből. Máskor pedig minél közelebb akarom tudni magamhoz. Fárasztó ezeket variálni és még az okát sem tudom. De már két hónapja nem láttam. Azóta rendbe tettem az életem és nagyjából tudom ki vagyok, mit szeretnék magammal kezdeni, ami meglepő, de egyben csodálatos érzés is.
Mindezek mellett Petterrel randizom, aki közben megszerette Diablot, aminek szívből örülök, mivel most e két hím nemű lény tölti ki az életem.
- Am, gyere! El ne késsünk. - mosolygott rám Petter.
- Igen már is, csak elgondolkoztam.
- Ezen meg sem lepődök. - mosolygott és átfogta a derekam, miközben egy könnyed puszit nyomot az orcámra. Vissza mosolyogtam rá, majd igyekeztünk az órára.

~ Eközben ~

- Már mondtam Perrie, nem érdekled őt. Az esküvőt is lemondta és nem akar látni és közben mi is barátok lettünk.
- Damon, ide figyelj! Tudom, hogy mindketten az a cafka után rohangáltatok, de ez téged nem jogosít fel arra, hogy tulajdonodként kezelj!
- De szívem. Te vagy a gyermekem anyja, ha tetszik, ha nem.
- Mekkora paraszt vagy! - kiabált rám a leendő asszonykám.
- Tudom, de neked bejönnek a sötét alakok nem? - kérdeztem enyhe fölénnyel.
- Te tényleg sötét vagy!- vágta rá.
- Vigyázz mit mondasz kicsi szívem... - emeltem fel a hangom.
- Mert mit csinálsz? Megvernél egy kis mamát? Vagy megkínoznád? Esetleg megöletnéd? - tette fel gúnyos kérdéseit.
- Nem, de halára basznám! - vágtam hozzá, mire ott hagyott, belőlem nevetés tört ki. - Enye-enye... ezek a mai nők.. nem értékelik a poénokat. Szívem vicceltem, tudod, hogy szeretlek! - mentem utána.
- Tudom te tuskó. - mondta és megcsókolt. Imádom a csókjait és persze az ajkát, ami elég sok mindenhez ért, de még is tudom, hogy van valahol egy másik nő, kit meg kell kaparítanom, akár egy csak éjszakára.