9. rész

Miután rendbe tettem magam, felöltöztem. Egy shortot és egy fehér pólót vettem fel.
Elmentem az étterembe, ahol "először" találkoztunk, vagyis oda, amit tegnap megbeszéltünk.
- Szia szerelmem! - mosolygott, mikor meglátott és szájon csókolt, a nyelve  a számban babrált, majd kergetőzött az enyémmel, engedtem a kísértésnek, így a szenvedélyes csókcsata után leültünk egy asztalhoz. - Mit rendelünk?
- Egy kávé jó lesz.
- Rendben.  Szóval közben mondom, hogy mit találtam ki... - közben megérkezett a kiszolgáló, így először a rendelést adta le. - Két kávét, cukorral és tejszínhabbal és két csokis sütit szeretnénk. - monda mosolyogva.
- Rendben, még valamit hozhatok?
- Nem, köszönjük....- folytatta, mikor elment a férfi. - Tehát, el kellene menned Zayn-nek segíteni megírni a beszédét.
- Nekem? - teljesen ledobbantam.
- Igen.
- De miért?
- Mert... szóval Zayn nem tudja, mit írhatna Perrie-nek, én pedig nem hiszem, hogy nagy segítség lenék neki ebben, mint ahogyan a fiúk sem. Meg meg is kérdezte, hogy te nem tudnál e segíteni, mivel újságíró vagy, így jól fogalmazol...
- Hát ez nagyszerű.... - mondtam gúnyosan. - Csak tudod, az a baj, hogy ez egyáltalán nem igaz.
- Ugyan már, színésznek jó vagy. A beszéd írás is menni fog. - nézet rám gyermeki tekintettel.
- Pf....  jó, legyen. - egyeztem bele, mivel egyértelműen látszott, hogy nem mondhatok nemet, mivel azzal valami nagyon gyanússá válhatna bárki számára.
- Köszönöm, egy tündér vagy. - mosolygott rám, majd áthajolva az asztalt arcon puszilt.
- Tudod, azért néha nem értelek. - ismertem el.
- Miért?
- Mert normális vagy. - cukkoltam kicsit.
- Haha... te is tudsz kedves lenni. - kacsintott.
- Igen, de ehhez nem kell hozzá szokni, mivel a munkámat végzem.
- Már megint itt tartunk? - nézet rám kérdően.
- Mi mindig a munka miatt társalgunk.
- Ez nem igaz, már azt is elmondtad, hogy mi történt anyukáddal, meg hogy miért ezt a munkát választottad, szóval egészen közel engedtél magadhoz. - mosolyodott el ismét. Ezzel látszott, hogy elbízta magát, de igaza volt... túl közel engedtem magamhoz.
- Én ennek nem örülnék... ebből még bajod is származhat.
- Nem tűnsz te veszélyesnek...
- Addig örülj. - mosolyogtam rá, mivel láttam, hogy a pincér közeledik a rendelésünkkel.
- Köszönjük. - mondtuk egyszerre.
- Tehát, most elviszlek Zayn-hez. - mondta mosolyogva.
- Rendben.
Miután elfogyasztottuk a rendelésünk és Harold fizeted távoztunk az étteremből és kocsival haladva érkeztünk Zayn lakásához. Ebben az a furcsa, hogy mind az öt fiúnak van lakása, de még is van egy közös lakásuk, ahol együtt laknak. Nem értem...
- Sziasztok! - köszönt a vőlegény.
- Szia! - köszöntünk egyszerre, majd Harry átvette a szót.
- Na Zayn rád bízom a szerelmem, én ehhez nem értek. Ha végeztetek haza is viszed? - nézett a lovagom a barátjára.
- Igen, persze. - pillantott rám az arcán egy lágy mosollyal.
- Jól van. Szeretlek! -csókolt meg.
- Én is. - mondtam mikor ajkaink szét váltak.